HTML

Munkavédelem?

Történt velem, egy munkabaleset, amit a munkáltatóm mereven elutasított elismerni. Kórházba kerültem, műtét, lábadozás, és teljes anyagi kiszolgáltatottság. A lányom tartott el, és tart el azóta is. Mikor kiderült számomra, hogy eszében sincs a munkáltatómnak elismerni a baleset tényét, mi több, a táppénzes papírjaimat sem továbbítja, mérgemben elmentem a munkaügyi felügyelőségre. ott egy hölgy fogadott, és nagyon bátorított, hogy tegyek bejelentést, és őszintén mondjak el mindent, majd ő...megmutatja, mert jól ismeri ezeket a bőrnyakú, és szemét munkáltatókat akik ki akarják zsigerelni a munkásaikat. Valóban őszinte voltam. Minden elmondtam! Hogy nem kaptam szabadságot, hogy 14 órákat dolgoztam, hogy ha belázasodtam akkor is munkára kötelezett, mert nem jelentettem be 3 nappal előbb. Elmondtam azt is, hogy küretem volt pénteken (lefogta a fizetésemből azt a napot) és hétfőn, munkába állított, és nem értette, mitől vagyok dühös. Elmondtam, hogy a jelenléti ívet hamisítanom kellett, hogy a földön heverő vezetékek közt dolgoztam elektromos kemencék között. Azt is elmondtam, hogy a balesetet nem ismeri el, nem áll velem szóba. "fel volt a hölgy háborodva" Ott derült ki, hogy a munkáltatóm visszamenőleg kijelentett. Totál bekattantam...és vártam! Egy hónap, kettő, semmi. nem tudtam türelmes lenni, hiszem a túlélésem volt a tét. Telefonáltam...mirte már egészen más hangnemben beszélt velem a kormánytisztviselő nő. Kissé flegma volt hang...idézem. sajnálom hölgyem, de a munkáltatója igazolta, hogy a vélt baleset előtt 3 nappal szó nélkül lelépett, és ő ezt felmondási levéllel bizonyította. ???? Ordítva követeltem a szembesítést. Erőszakos lehettem, mert hozzájárult. Én 5 tanut vittem...akiket meg sem hallgatott a felügyelőnő...de hamar kiderült, hogy az a bizonyos felmondási levél 4 hónappal a baleset előtt íródott, egy másik balesetből kifolyólag. Jegyzőkönyv nem született. tanukat nem hallgatta ki hivatalosan, és utunkra bocsátott, miközben hallottuk, hogy a munkáltatómnak mondta, hogy fáradjon be jegyzőkönyv módosításra. És én vártam....! Semmi nem történt. Elvesztettem a türelmemet és egy segítőkész ügyvédhez fordultam. Mondanom sem kell, hogy pénzem az nincsen..... Bíróságra kerültünk, mert a munkáltatóm továbbra sem állt szóba velem (velünk) Első tárgyalás, ahol kiderült, hogy a munkaügyi felügyelő elfogadta bizonyítéknak a 4 hónappal korábbi felmondó levelemet, és a panaszomat adacta tette. A bírónő meg is kérdezte a munkáltatómat, hogy ezt ugye nem veszi komolyan? Nem tudtam mire vélni...történt, hogy a munkahelyem felé volt dolgom (bírói úton vissza vagyok helyezve) És találkoztam valakivel azki oszlopos tanuja a velem történtek igazának. A Munkáltatóm tudomására jutott, hogy ott vagyok az üzletházban, és ordítva (telefonon) azt az utasítást adta az utódomnak, hogy , perc alatt takarítson el. Ezután én nagyon átgondoltam az egészet, és nem hagyott nyugodni, hogy mi a fene miatt döntött a munkaügyi felügyelő az én igazam ellen? Hiszen tanu volt, jegyzőkönyvön kívül meg is hallgatta őket...és mégis... Nos, megszállta az ihlet, és felrongyoltam a nagy közösségi portálra, ahol elhűlve láttam, a munkaügyi felügyelő, illetve a munkáltatóm barát listáját. ott vannak egymásnak.... Na!! Most tettem fel a címben leírt kérdést! lehet találgatni mi történt......

Friss topikok

Linkblog

Állás hirdetések olvasgatása

2011.06.05. 17:21 Debra01

Állást keresek. Valami olyat amit még el tudnék vállalni. Hiszen már nem vagyok fiatal, nem vagyok egészséges, és bizony jövedelmem sincsen. Kegyelem kenyéren élek!

Találtam egy nagyon ígéreteset....ami közel van, értek is hozzá, de mikor végig olvastam felakadt a szemem.

Keresnek eladót. Nyitvatar5tás reggel 6-este 9-ig. Egyik héten 3 nap, a másik héten 4 nap-

Mindezt 100 000,-ft-ért

 

Számolgattam. Ez havonta 280 óra......a munkabér arra lesz elég, hogy a következmények okozta betegség esetén a gyógyszerre....talán...elég.

 

Na, újra kérdezném. Hol a munkaügyi felügyelet, és hol a munkavédelem. Nem olvasnak?

Ott senkit sem érdekel, hogy milyen feltételekkel alkalmaznának munkaerőt?  Érdekelne egy esetlegesen megkötött munkaszerződés is.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bizhatunk-egykormanyhivatalnokban.blog.hu/api/trackback/id/tr712959490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása